Instant álmok, Lovasi, egy bombanő és egy katona...

...avagy vicces barátnőim vannak.  Az itt olvasható se füle, se farka, világlegrosszabb versek egy barátnőm által kreált játékból születtek. A játék lényege, hogy valaki mond egy szót. Én azzal írok egy bármilyen verssort. Ha szólok, hogy megvagyok, kapok egy újabb szót, amit a következő sorba kell beleépítenem. És így tovább, amíg nem ítélem késznek a verset.
A kép saját és max 2 ponton kapcsolódik ide: unalomrajz (a fizikaóra-eresztésből) és boloooooooond :D

A következő sorrendben készültek (a beépítendő szavak aláhúzva):

Álom rét

Poharamban instant ámok.

Viráguk, ha rád találok,

tenyeremben nyílik egyre,

puha szőnyeget képezve.

Mosolyod napsütésében

cukornád is nő e réten.

Árnyékában Jókedv lapul.

Kabátcsuklyát hord kalapul.

E réteken áll az óra.

Füve puha, mint piskóta.

Takaróként rajt' virág nő.

Itt nap süt, nem kell esernyő.

Fűcsomói illatoznak,

fehér virágba borulnak.

Itt feketét nem látsz soha,

s e hely nem aszály otthona.

(itt a száj szó volt megadva, de csak így sikerült beépítenem. Vajon ez csalás?)

Réka-féle marhaság

(oké, ez rettenetes lett. De tényleg. Ráadásul befejezni sem tudtam, a soráthajlásokkal meg külön rábasztam.

Fura ember a Lovasi.

Ő lámpaburát hordani

sem szégyell, s Milka csoki

nála a szemüvegtoki

dísz. De Szuperréka,

aki Teletubbie néha,

Túró Rudi papírjából

csinál díszt, de raiátor

hőjére, tündércicáim,

megolvad...(hála az égnek, kicsöngettek)

Gésa

Bárcsak felhívhatnám egyszer telefonon!
De szavaimat papírkosárba dobom.
Hiába éhezem látását oly mohón,
itthagyott képét én megnézni nem fogom.

Szempillája rácsa így is börtönben tart.
Szállnék, mint egy pille, de két szárnyam elhalt
parfümje szagától, mi rámhozta e bajt.
Játékmackóm volt, mi éjjel orvul megmart.

Mellette rothadás ködfátyla tüll volt csak.
Bogárszeme olyan, mit csak tigris hordhat.
Erejét leírni, hiába fog tollat,
bármíly selymes szava, halandó nem szólhat.

Túlélő

Hová tűnik a hang, ha a szó már elszállt?
Gumiszagú éjszakában
a göndör füstöt nézve eszem ezen járt.
Fegyver súlya nyomta vállam.

Vörös folt ruhámon: a bűnök bélyege.
Furcsa tinta volt az érben.
Egek, mire képes az ember két keze...!
Bár rúzsban úsznék, s nem vérben!